IJ Lev 2010.02.09. 22:44

Adj esélyt!

Természetesen kiábrándultság is tetten érhető választásunkban, ugyanis a már leszerepelt erőkön túl nem nagyon vette senki a bátorságot, hogy harcba szálljon a tisztességes politika síkján. Nehéz is rajthoz állni egy olyan versenyben, ahol az erőforrásokat bitorlók, cinkos összekacsintással igyekeznek mindenkit ellehetetleníteni, aki átlátható, arányos, rendezett, tisztességes, környezetbarát politikát folytatna. Ez számukra elfogadhatatlan, mert hűbéreseikkel a végtelenségig bírják azt a förtelmes dorbézolást, amit milliók kára fölött rendeznek.


A különböző lobbik talán a markukban tartják őket is, de még egyikben sem volt annyi becsület, hogy saját mohóságára nemet mondva megálljt parancsolt volna a zavarosban halászó siserahadának. Persze ezzel kampányolnak, és amint a magyar jog ezt tudtommal megengedi, a választás után már nem tartoznak elszámolással, felelősséggel a választók felé. Szóval, aki újra bizalmat szavaz az őt már korábban becsapó embereknek, érdemes elgondolkodnia, hogy mit vár a jövőtől!


Nem azért LMP, mert azt hisszük, hogy ha bekerülnek a parlamentbe, - aminél sokkal vehemensebb cél nem is nagyon lehet most – minden rendbe jön pillanatok alatt; eltűnik az államadósság, megemelkedik az életszínvonal, a kutyák a macskák mancsába csapva örömkönnyeket hullatnak, hogy ez már itt a Kánaán. Nem, ezt felelősen gondolkodó ember nem várhatja. Egyszerűen csak abban hiszünk, hogy eddig megismert programjaik, irányultságuk, elképzeléseik méltóak arra, hogy esélyt adjunk nekik. Elkezdjenek valamit, amiről most még csak álmodunk - ezekben a tisztességben ínséges időkben -, hogy utódaink már ne ezeket a béklyókat nyögjék, hanem megéljék mostani vágyainkat. Egy fenntartható, felelős, arányos, átlátható, környezetbarát, békés, élhető Magyarországot.

A bejegyzés trackback címe:

https://igyjartam-hu-politika.blog.hu/api/trackback/id/tr401744265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.