Többségünknek sok mindenről van véleménye, amit neveltetése, beállítottsága, közvetlen környezete, ne adj isten józan belátása alapján született. A többség hajlamos az első felindulásra, vagy hallomásra alkotott elképzelése mellett a sírig kitartani. Még jobb, aki „éles szemmel”, eredeti, csiszolatlan meglátását találja minden történésben, ezzel mélyítve el bizonyosságát. Néhány bölcset kivéve ez olyan „kerek világhoz” vezet, amelyben már nincsenek is kérdések, csak válaszok. Olyan válaszok, amik röghöz kötik az embert, és biztosítják, hogy szinte sose lásson túl ezeken a biztonságot nyújtó falakon. Amikor az ilyen emberek egymásra találnak, még jobban erősítik magukban a közös meggyőződést, és szépen mindenek fölött álló igazsággá emelik. Számukra ez valóban ilyen is, és ebben a dobozban élik életüket. Az ilyen világokat, csak nagyon türelmes, hosszas tanítással, szeretetteli megközelítéssel lehet megbontani, bár sokszor ezt nem is képes egyszerűen elviselni az, aki benne él, hiszen ez az ő élete.

Sokszor az ilyen emberek a leghűségesebb barátok, és bizonyos szempontból ez nagyon értékes tulajdonság. A hűség. Régebben ennek jóval nagyobb jelentősége volt, amikor a túlélés ezt meg is követelte, de az szinte midig történelmi eset, amikor valaki(k) nagy áldozatokat hoznak pusztán az elveik mentén. Ez végigkíséri történelmünket, de a hétköznapjainkban már alig jelenik meg. Valójában mihez is hűek ezek az emberek? Köti-e őket közvetve, vagy távolabbról valami egyszerű, akár hétköznapi érdek ehhez? Nagyon sok esetben a háttér nem más, mint a belátás hiánya. Persze meghalni azért, hogy továbbra is ugyanabban az országban élhessünk az egy nagyon bátor dolog, mint például 1919-ben Balassagyarmaton.

Az élet általában nem követel meg senkitől ekkora áldozatot, de a jövőhöz való hozzáállásunk megteszi ezt helyette. Gondolattalan ragaszkodásunk - történjen ez a legnemesebb szándékkal is - dolgokhoz, eszmékhez, emberekhez, pártokhoz könnyen megbosszulhatja magát.
Korábban (vagy 20 éve) azt gondoltam, hogy remek elveim, elképzeléseim vannak az élet dolgairól is onnantól mindhalálig követem majd őket. Kissé meg is részegültem önnön nagyszerűségemtől, miközben elmondtam ezt valakinek. Szerencsére nem hagyta szó nélkül.
Az élet állandó változás, és rengeteg dolgot csak idővel értünk meg, vagy veszünk észre - ha egyáltalán. Mi sem könnyebb, mint ragaszkodni néhány elvhez, elmélethez, és azok mentén élni életünket, ahelyett, hogy rugalmasan reagálunk az elénk kerülő helyzetekre. Ez sokkal nehezebb, mert tanulni, gondolkodni, megérteni, megbocsájtani, elfogadni, szeretni, gyűlölni, építeni és bontani kell. Nagy felelősséggel, hibázási lehetőségekkel, járatlan utakkal tarkított az ilyen ösvény, de sosem vezet olyan jövőhöz, ami nélkülünk alakult vagy, aminek csak elszenvedői vagyunk.

A biztonság utáni vágyunk rendre felülemelkedik a józan észen, tapasztalatainkon, valódi szükségleteinken és mantraszerűen belekapaszkodik agyunkba. Elnyomja a felmerülő kétségeket, elhessenti a rossz tapasztalatot, kitöröl mindent, hogy újra a gondolattalan lebegésbe vonulhassunk vissza, mert ez jobb, mint a narkó. Erősebb és önfenntartó. Legtöbben így választanak  társat, pártot, barátot, hitet.
A legtöbb embernek szüksége van erre a biztonságra, amit a több-kevesebb sikerrel felállított világnézete, vallása nyújt. Ehhez sokszor körmünk szakadtáig ragaszkodunk, mert enélkül védtelennek, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. Sokan még gondolatban sem tudják elengedni ennek várnak a biztonságát. Képtelenek rá. Értékes, hosszú kapcsolatok mehetnek tönkre, egy-egy ilyen kérdésen, pedig csak egy másik véleménnyel szembesülünk. Ez csak egy vélemény, egy gondolat, ami nem akar életünkre törni, ám lehet, hogy sajátunkat kiegészíti, vagy újabb próba elé állítja.

Mindezek után nem nehéz párhuzamot vonni a pártválasztás motivációjával, mivel az információkon alapuló, megértéssel  átszűrt, gondos mérlegelésen alapuló gondolatok/döntések meglehetősen ritkák. Vannak dolgaink, amik sokkal érzékenyebben érintenek, mint a többi, bár többnyire ezek nem a megélhetés nehézségei körül forognak. „Apróságok”, amikre máris villan az elme, és évezredes sorsközösséget vél felfedezni az adott szervezettel, vagy éppen ellene. Nincs szükség sem további érvekre, sem a megismerés vágya nem ébred fel bennünk, csak eltalált valami, amitől „halottan” hullunk halomba a hívószótól. Pavlov pedig kajánul vigyorog nagy pártjaink vezetői képében: Te sem vagy különb! Kutya! Bejöttél a csalira.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.