Napjainkban akár évtizedekig is meg lehet élni csupán a másik oldal(ak) pocskondiázásával, és tehetetlenségünket, semmittevésünket, bratyimutyi-hókuszpókuszunkat is bemutathatjuk a másik hibáinak következményeként. Sajnos ez remekül működik, mert erre vevő a gondolattalan tömeg. Kenyeret és cirkuszt. Eközben újra és újra pajzsra emelik azokat, akik módszeresen átvágták őket korábban, csak skizofrén állapotuk ezt gondosan eltakarja, és így még kényelmesebb is.

Valójában mit várunk és mit várhatunk?

Előszeretettel pufogtatjuk elvárásainkat a világ felé, és csalódottak, sértődöttek leszünk, amikor a környezetünk nem felel meg ennek. Legjobb, mikor az igényeikről nem tájékoztatjuk az érintetteket, csak bőszen várjuk, hogy teljesítsék kimondatlan vágyaikat. Eközben csak gyűlik és gyűlik a sok harag, frusztráció, ami egyre kevésbé „engedi”, hogy meglássuk mások igényeit.. Persze mi „mindent elkövetünk” környezetünkért és lehetőségünk szerint pozitívan reagálunk rá. Ha leegyszerűsítve nézzük, akkor sokat várunk és keveset adunk, bár ezt nem így éljük meg többnyire. Hajlamosak vagyunk megdicsőülni nagylelkűségünk, figyelmünk határtalanságában, miközben valójában csak néhány dologra „koncentrálunk”, amik jellemzően saját magunk által „választott” gesztusok, önmagunk megnyugtatására. Ezért (is) fontos, hogy először rendezzük gondolkodásunk, érzelmeink, testünk egyensúlyát, különben, egy néhány dologra fókuszált mókuskerék hajtói leszünk szinte életfogytig. De miért is térünk vissza mindig, és mindig az emberhez, az egyénhez, illetve annak egyensúlyára?

Ameddig másokról beszélünk, addig észrevétlenek maradhatnak „hiányosságaink”, mert ezeket csak másokban érzékeljük. Ezzel mintegy megnyugvást teremtünk, hogy lám, lám ők ilyenek és ilyenek, de önmagunkkal szembenézni már sokkal nehezebb dió, inkább bele sem fogunk. Sokan mondják: Ilyen vagyok! PONT. Szóval ameddig belátva, vagy eltakarva saját hiányosságainkat, másokról beszélünk, addig mindig egy idealizált képhez hasonlítunk, nem ám esendő, vétkes önmagunkhoz.

Vajon mit tennénk mi, ha ott ülnénk, és üzleti csoportok elképesztő összegeket lengetnének szemeink előtt, ha erre, vagy arra hajlanánk a döntéssel, amivel persze minden egyszeri halandónak több volna az adója, kiadása, kára? Talán még tökéletesre formált ideológiával is előállnak, hogy minden egyéb verzió rosszabb lenne mindenkinek. Könnyen meginognánk azt hiszem.
Nagyon kevesen vannak, akik elég tájékozottak, eltökéltek, függetlenek, hogy az ilyen helyzetekben a köz javára döntsenek. Pl.: A dohánygyár, ha megépíthetik, komoly összeget fordít a helyi tüdőgondozó modernizálására, miközben munkát teremt, adót fizet. Te, hogy döntenél?

Sokszor elvárjuk iskolázatlan, tájékozatlan, alulfizetett, mohó hivatalnokoktól, hogy részesítsen előnyben olyan megoldásokat, amik a természettel harmóniában, leginkább a közösség javát szolgálják.
Ezt nem gondolhatjuk komolyan!
Tehát ne várjuk, hogy politikusaink szemernyivel is jobbak nálunk, és ne csodálkozzunk, ha ez sokszor már nem is érdekli őket. Nézzünk magunkba, amikor eldobunk egy csikket, szemetelünk, hangoskodunk, hagyjuk, hogy gyerekünk összetapossa a vonat ülését, több helyet elfoglalva terpeszkedünk, áthajtunk a piroson, nem kérünk számlát, vagy csak teli szájjal, hangosan ásítunk mások jelenlétében. Különbek vagyunk-e azoknál, akiktől elvárjuk, az országról való átlátható, betartható, arányos gondoskodást?

Ha majd a közösség és a természet érdekeit mindig összhangba hozzuk a sajátjainkkal, akkor már kifejlődik a figyelem, vezetőink gondosabb megválasztására is. Egyelőre olyan konstruktív ellenzék felépítése lehet a célunk, aki képes időben vészharangot, ébresztőt fújni minden esetben, amikor a közösség, a természet érdekei sérülnek egy-egy átgondolatlan, érdekcsoportot támogató, szűk látókörű döntésben. Addig is mindenki saját maga körül igyekezhet kialakítani az érzékenységet a környezet és mások érdekeinek tiszteletben tartására.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a környezet, vagy a közösség érdekeiért minden emberi vonásunkat (ösztönök, vágyak, félelmek) el kell taposni, hanem azt, hogy tulajdonságainkat, adottságainkat egy tágabb értelemben vett ön=köz-érdek mentén fejlesszük lehetőségeink határáig. Ehhez pedig nincs szükség másokra mutogatni, csak önismeretet fejleszteni. Amikor majd egyre több gyerek nő föl ilyen gondolkodású szülők gondoskodása mellet, akkor már nem az lesz a megszokott, hogy mindenki csak magának harácsol. Amikor elveszítem a hitem az emberekben, akkor mindig arra gondolok, hogy a jellemző kép ellenére egyre többen gondolnak a társadalomra, a környezetre, önmagukra felelősen.

Mindezek alapján (is) elmondhatjuk, hogy nem várunk sokat jelenlegi, az elmúlt 20 évben megedződött, hétpróbás politikusainktól, de valójában forradalmat sem szeretnénk. A kimaradó fejlődési szakaszok mindig a beláthatónál súlyosabb következményekkel járnak, tehát abban kell gondolkodnunk, hogy megalapozzuk azt a jövőt, ami talán majd csak unokáinkra mosolyog, bölcs belátásunk eredményeként. Szóval szavazzunk bizalmat új, közösségi és környezetbarát irányzatoknak, akik megmutathatják, hogy lehet más! Ha pedig az ellenkezője derülne ki róluk, akkor a mi feladatunk, hogy a süllyesztőben végezzék. Lehetőséget adni, aztán bölcsen ítélkezni, ez az értelmiség feladata, még akkor is, ha a gengszterváltás óta ebben nem jeleskedtünk.

Azért is szimpatikus az LMP, mert nem fogadták el szerény kampánytámogatásom kp-ben, hanem csak kampányszámlára utalva, vagy támogatói csekken feladva. Ezeket vezetik is tisztességesen, és remélem, hogy akkor is így lesz, ha majd nem 8 millióval gazdálkodnak, mint most LMP kampányszámla, hanem 10 milliárddal. Persze a dolog rendszere a nagyságrend változásával nem kell, hogy módosuljon, szóval jelenleg minden bizalmamat bírják.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.