Miért van az, hogy sok ember kategorikusan elfordul, nemet mond, mások viszont a tényektől nem zavartatva gondolkodás nélkül elfogultak egyik, vagy másik oldalra, amikor politikáról van szó?

A kötődések kialakulása, akár baráti, családi kapcsolatban alapjaiban befolyásolja viszonyunkat egy-egy párthoz, ideológiához, emberekhez. Vélt, vagy valós sérelmeink, félelmeink, vágyaink szinte soha ki nem törölhető módon meghatározzák szimpátiánk és ellenszenvünk tárgyait. Erről az oldalról megnézve és az embert, mint lényt jobban megismerve akár azt is mondhatnánk, hogy egy-egy emberöltőre el is dőlt a választások sorsa. Persze ne szaladjunk még ilyen előre, mert éppen abban hiszünk, hogy az emberek képesek tanulni hibáikból, és kisebb-nagyobb mértékben előretekinteni és akár saját pillanatnyi önérdekük fölé emelkedni. Ez egyelőre csak hit, mert igen elenyésző az ilyen példák száma.

Alapvetően nem célunk a témához kapcsolódó összes lehetséges körülmény részletes, de akár csak említés szintjén történő taglalása sem, mert erre vannak a szociológia, politológia, pszichológia, történelem, stb. tudományok bölcs művelői. Itt csak józan, értelmes fejjel gondolkodva keresgéljük a miérteket, hogy megértsük, elfogadjuk a jelent és felelős döntést hozva részt vegyünk a jövő alakításában. Úgy tűnik minden mondattal egy-egy újabb, kimeríthetetlen téma kerül elő, amelyek önmagukban is kitölthetnék a „rendelkezésre álló” álló helyet, de erre sem az időnk, sem az energiánk nem elégséges, és most nem is ez a cél. Jön egy választás, ahol először is ”akarnunk kell” dönteni, másrészt valakire szavazni ”kell” a leendő kínálatból.

Az ember általában elég egyszerű szerzet és a megélhetésére koncentrál, de annak is inkább a minél magasabb anyagi szintjére, ami evolúciós szempontból nem is ítélhető el. Akinek jobban rendelkezésére állnak a túléléshez szükséges erőforrások, azok nagyobb biztonságot teremthetnek maguknak, családjuknak, közösségüknek. Ez mindaddig kizárólagos cél lehetett, ameddig a Földön a keletkező és felhasznált erőforrások aránya a „keletkezők” javára billent. Közben társadalmak jöttek mentek, és tudásuktól, szerencséjüktől, bölcsességüktől függően eltűntek, vagy megújultak.

Mióta nagyobb közösségekben élünk, és az erőforrások mennyisége jóval alulmúlja a felhasznált javakét, azóta az előrelátást nélkülöző döntések mentén vezetett szerveződések pusztulásra vannak ítélve. Persze az életben ez sem igazságos (és ez nem is feltétlenül baj, de ez egy másik kérdés) így azok vesznek el előbb, és nyomorúságosabban, akik a meglévő készletekhez legkevésbé férnek hozzá. Manapság már nem kell fizikai értelemben ügyesnek, erősnek lenni, hogy valaki megszerezzen magának dolgokat, ma erre tökéletesen alkalmas a politika. Ez azonban, akárcsak maga az élet: nem humánus, részvétlen akár a természet, és csak a maga közvetlen hasznát akarja. Materiálisan, vagy mentálisan.

Egyszóval akik így tekintenek a mai magyar politikára is, és hányingerük van annak minden kiterjedésétől, nem nagyon van számukra erősen lobogó fáklyával bevilágított igazságom, amivel apátiájukból kizökkenthetném őket. Persze megpróbálom, de az sokkal inkább a bölcs belátásra, a múltból való tanulásra, beidegződéseink megkérdőjelezésére irányul, amit mindenkinek önmagában kell keresnie először.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.